Férfiak és a család

Az eredeti cikk megjelent a Biatorbágyi Körkép 2021. októberi  számában.

Előfordulhat, hogy a férfivá és apává válás útján haladva elakadunk, megrekedünk. Fontos, hogy felismerjük ezt a megtorpanást és ne fogadjuk el mint kész tényt, hanem legyen igényünk változtatni és bátorságunk belenézni a tükrünkbe.

Eltelt huszonegy év, amióta összeházasodtak. Közben a gyerekek is felnőttek; tizenhat elmúlt már mind. Nem akarnak a szülőkkel menni programokra, helyette kortársaik társaságát keresik. Nem szívesen fogadják már a szülők tanácsait sem, sőt olykor, ha mégis kicsúszna egy-egy javaslat apa száján, nehezményezik, egyenesen kikérik maguknak a „kioktatást”, hisz ők már tudják. Ha nem is tudják, de a saját bőrükön akarják megtapasztalni, mert ez az életkor már erről szól. A saját tapasztalatok gyűjtéséről, szivacsként magukba szipkázásáról.

Régen, amikor még egész kicsi gyerekek voltak, a szülők szava volt a minden. Akkor viszont apa dolgozott reggeltől estig. Épphogy hazaért fürdetésre vagy fektetésre, így főként anya töltött időt a gyerekekkel. Hogy elröpültek az évek! Most itt állunk, visszautasítanak a gyerekeink, és bezárkóznak a szobáikba, vagy otthon sincsenek. Ekkor hasít tőrként a férfiba a hiány. Az eltelt évek, a kisgyerek és a kamaszkor közti időszak élményeinek hiánya.

Egy anyának sem könnyű éveken át áldozatkészen helytállni a gyerekek körül éjjel és nappal egyaránt. Sokszor foglalkozunk az anyaság nehézségeivel a karrierről való lemondástól a testi átalakuláson át az újrakezdésig. De a férfiakról soha nem ejtünk szót. Pedig bennük is zajlanak lelki folyamatok, amelyek mellett nem mehetünk el szó nélkül. Komoly dilemmák, harcok dúlnak olykor bennük, csak ezzel sosem foglalkozik senki, mert ők nem panaszkodnak. A tetteikben mutatják meg igazán teremtőerejüket, a kitartásukban, megfelelni vágyásukban, a család anyagi jólétének biztosításában, amelyet édes teherként hordoznak a vállukon.

A családalapítás kezdetén ocsúdik először a férfi: „Mostantól én felelek a családért!” Ezzel az érzéssel is meg kell küzdeni akkor, amikor a feleség a baba miatt kiesik a körforgásból. Ez a zsigeri érzés mindenkire egyaránt hat, még akkor is, ha automatikusnak tűnik is a folyamat. Az apáváválást valójában a gyermek megszületésével csak kevesen tudják igazán megélni, mert amíg a gyermek még nem jár, nem beszél, addig cuki, és apa szeme fénye, de a szó szoros értelmében vett kapcsolódás akkor jön igazán létre, amikor már tudnak egymással mit kezdeni.

Az első időszakban a gyerek szempontjából az anya szerepe a legfontosabb, az ősbizalom ebben az időszakban alakul ki a gyerekben. Így hát a férfi megrázza magát, és dolgozik tovább, hisz ő a felelős a család egzisztenciájáért. Az apák is meghozzák tehát a saját áldozatukat a családért, amit sokszor még ők maguk sem tudnak értékelni, nem is csoda a világunkban zajló féktelen rohanásban, kapkodásban. Ennek az áldozatnak eltúlzott mértékben lehet az az ára, hogy a mókuskerékbe kerülve éveken át fel sem tűnik nekik, hogy csak minimális időt töltöttek a gyerekekkel.

Vannak nehéz időszakok az életben, amikor döntéseket hozunk, amelyeknek a következményeivel nem számolunk előre, mert lehetetlen lenne. Egy dologban azonban egész biztosak lehetünk: abban a helyzeteben, amelyben meghoztunk egy döntést, az a megoldás volt a legjobb tudásunk szerinti legmegfelelőbb. Ezt a legfontosabb elfogadni, úgy a tudatunkkal, miként a szívünkkel is. Érdemes megélni ezeket az érzelmeket, mert évek távlatából visszatekintve könnyebben ítéljük meg a saját tetteinket, nem taszítjuk magunkat pótcselekvésekbe, és főleg nem vetítjük ki hiányosságainkat és mulasztásainkat másokra a környezetünkben.

Fotó: freepik.com, Forrás: Biatorbágyi Körkép, 2021. október
Férfiak és a család