
A szüleim elváltak. Elváltak, mert Apám elhagyott minket egy osztálytársam anyukájáért. Így visszatekintve nem tudom, hogy éltem túl azokat az éveket. Nem tudom, hogy éltem túl Anyám sírógörcseit, ingerültségét. A válást követően gyakran sírt, akkor is, amikor azt hitte nem látjuk a nővéremmel, de mi láttuk, éreztük. Éreztük, hogy nagy a baj. Mi lesz velünk, ha Anya nem bírja egyedül? Bennem egyre erősödött a kétségbeesés, mert a kiborulások nem akartak múlni. Hiányzott Apa. Mégis 10 évet éltünk együtt egy családként. Még akkor is, ha minden veszekedésük éles késként hasított a gyomromba, legalább család voltunk. De már se család, se kiabálás, csak a halk sírás mindenütt. Tabu volt kimondani az „Apa” szót. Ha mégis megtörtént, Anya összerezzent és elutasítóvá vált. Tudtam, hogy bántom Anyát vele, ha emlegetem, ezért szépen lassan leszoktam róla, mert nem akartam még őt is elveszíteni. De ettől még nagyon hiányzott Apa, akivel nekem jó emlékeim voltak. Emlékszem, sokat mászkáltunk mindenfelé kisfiú koromban és azt játszottuk, hogy ki vesz észre több Toyotát. Mivel nekünk Toyotánk volt, persze, hogy az volt a kedvenc autóm. Elég gyakran nyertem, közben pedig az összes autómárkát kívülről fújtam 5 évesen.
TITKOS VÁGYAM ÉS A VALÓSÁG
Eltelt egy év szüleim válása óta és Anya már kevesebbet sírt, de még mindig úgy éreztem, hogy jobb, ha nem emlegetem Apát, mert felzaklatom vele. Persze találkozhattam vele, mégis titokban azt reméltem, hogy újra egymásra találnak és megint egy család leszünk, mint régen.
Most már felnőtt fejjel tudom, hogy csupán annyit szerettem volna, hogy fogadják el egymást, hogy a harag, a neheztelés az, amit el kellene engedni. Attól, hogy elváltak, lehessenek ők ketten az én szüleim, mert nekem fontos, hiszen belőlük lettem. Nem lökhetem ki egyiket se a másik kedvéért a lelkemből, nekem ők mindketten a szüleim, egyformán.
NEM LÉTEZHETNÉK, HA ŐK NINCSENEK – MINDEN ÍTÉLKEZÉS NÉLKÜL
Korábban csupán abból gondoltam, hogy Apa rosszat tett, hogy Anya sírt miatta. Akkor biztos Apa a hibás és ezt el is hittem, évekig ebben a tudatban éltem. Most már tudom, hogy az ő párkapcsolatukhoz nincs közöm. Ők a mindent jelentik számomra, a két megalkotóm, akikből lettem, így nem dönthetek kettejük között. Ha mégis megteszem, ahogy meg is tettem éveken át, mert Apámat okoltam mindenért, akkor azt a részt, ami Apámból van bennem, elutasítom, nem tudok kapcsolódni hozzá a lelkemben, de nem csupán hozzá, de önmagamhoz sem. Ezzel azonban magamban tettem a legnagyobb kárt. Most én is válok, ahogy a szüleim tették annak idején. Sajnos nem láttam át időben az összefüggéseket, nem értettem a lényeget, pedig az én gyerekkorom nem is volt olyan bonyolult.
Most azonban új idők jönnek, átértékeltem az életem. Úgy érzem megértettem és magamévá tettem valamit a szüleim hagyatékából. Használni fogom, köszönöm. Most már tudok hálát adni a szüleimért.
Amennyiben Neked is van átértékelni valód, gyere és dolgozzunk együtt! A megoldásra koncentrálunk!
Kolos Krisztina – Családállító, házassági és párkapcsolati tanácsadó, tréner