Az eredeti cikk megjelent a Biatorbágyi Körkép 2021. májusi számában.
Mindannyiunkat mélyen megrendít az egész világot átható rengeteg halálhír, amelynek számosságáról nap mint nap tájékoztatást kapunk, bárhova tekintünk. Köztük saját hozzátartozóink, ismerőseink és árván maradt gyermekek tragédiája.
A közeli hozzátartozóktól a gyászoló az érzelmi kötődés okán sokkal könnyebben elfogadja a segítséget.
Leírhatatlan, nincsen rá szó. Mert ok nélkülinek tűnik, ebből adódóan felfoghatatlan. Sorakoznak az elménkben a nagybetűs miértek, és nem lelünk választ. A gyászolók között akadnak olyanok, akiknek van mibe kapaszkodni ezekben az elárvult napokban, hónapokban, vannak, akiknek nincs, de egy biztos: segítenünk kell a gyászolóknak a trauma feldolgozásában.
Hogyan közelítsünk a hozzátartozók érzelmeihez?
A hozzátartozók hihetetlenül nehéz időszaknak néznek most elébe. Különbözőképpen reagálunk bizonyos szituációkban, ezért nincsen arra vonatkozó iránymutatás, hogy mi a „normális” reakció ilyenkor. Egyet biztosan állítanak a szakemberek: akármilyen szélsőségesen is reagál a hozzátartozó, az normálisnak mondható.
Akkor van baj, ha ez az állapot fennmarad. A gyászmunka fontos, mert ennek hiányában a trauma feldolgozatlanul fennmarad, ami mély depresszióhoz vagy pszichoszomatikus megbetegedéshez is vezethet. Félelem, szorongás, bűntudat. Ezek az érzések hatják át a gyászolók gondolatait. Visszatérő képek, a kórházi utolsó napok, pillanatok emlékei, közös élmények újraélése, a „mi lett volna, ha…” érzése gyötri őket. Ne beszéltessük a gyászolót az őt ért tragédiáról, mert az traumatizál. Csak legyünk mellette, hallgassunk meg annyit, amennyit ő képes megosztani velünk. Kevés kérdést tegyünk fel! „Miért pont ő halt meg?” „Ha nem járok fel rendszeresen hozzá, akkor most nem lenne halott…” „Ha korábban megkapja az oltást, akkor még most is élne…” Ezek kőkeményen elménkbe hasító felismerések, jön az önvád, a bűntudattal teli gondolatok, amelyek szüntelenül gyötörhetik a gyászolókat.
Ezzel kapcsolatosan annyit tehetünk, hogy erősítjük bennük a hitet, hogy mindennek megvan az egészen pontos oka, hogy mi miért pont úgy történik és nem másképp. A gyászmunka alatt és azt követően az elfogadás képességének van nagy szerepe, valamint annak, hogy abból, ami történt, mi az, amit továbbviszek magammal. Mert akarva-akaratlanul mindent megváltoztat bennem ez a történés.
A cél a pszichés stabilizálódás, a feszültségoldás és a feldolgozás segítése. A túlzott gondoskodás és a segítség erőszakolása a visszájára is elsülhet. Viszont a közeli hozzátartozóktól a gyászoló az érzelmi kötődés okán sokkal könnyebben elfogadja a segítséget. A veszteség élményének feldolgozását azonban nem szabad siettetni! A gyászidő általában fél–egy év közé tehető. Közeli hozzátartozóként ha egy éven túl is azt látjuk, hogy a gyászoló megrekedt a trauma feldolgozásában, akkor mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy szakemberhez irányítsuk őt, hiszen ezzel tudunk a legtöbbet segíteni neki.
Hogyan segíthetnek a tágabb környezetben élők?
A gyászolók munkatársai, szomszédok, Facebook-ismerősök figyelmét felhívják a szakemberek, hogy együttérzésük és segítségnyújtási vágyuk akár ellentétes hatást is kiválthat a gyászolók lelkében, félelmet, ijedtséget generálhat bennük. Erre is fel kell készülni. Az ő esetükben is fontos, hogy semmiképp se hagyják figyelmen kívül a gyászolót és a fájdalmát, és biztosítsák őt arról, hogy mellette állnak, szívesen segítenek neki.
forrás: Biatorbágyi Körkép, 2021. május
